„Orbán Viktor »nemzeti-keresztény« rezsimje nem csupán leírta az ország lakosságának kétharmadát, hanem tervbe vette teljes kifosztását, egzisztenciális ellehetetlenítését, erkölcsi és mentális megtörését, hogy létrehozzon egy stabil egzisztenciával rendelkező, a hatalommal szemben lojális, azt mindig és mindenben fenntartások és erkölcsi gátlások nélkül kiszolgáló »keresztény« középosztályt (mint a Horthy-korszakban) — hogy a Balog Zoltán-i kategorizálást használjam. Ebben a törekvésében mindent megtesz azért, hogy akik esetleg veszélyt jelenthetnek a tervre, ne csupán elmenjenek az országból, de el is forduljanak tőle. Ez nem csupán az élhetetlenség érzetének a felkeltését jelenti, hanem azt a céltudatos kormányzati törekvést is, hogy a magyarországi lakcímmel rendelkező, de külföldön élő/dolgozó magyar állampolgárok lehetőleg ne éljenek szavazati jogukkal a 2014-es országgyűlési választáson. Távlatosan pedig az a cél látszik körvonalazódni, hogy az országból távozó magyarok helyét határontúli »új állampolgárokkal« töltsék fel. Akarva-akaratlanul az Orbán-rezsim a szomszédos nemzetállamok etnikai homogenizációjának a malmára hajtja a vizet. Feltételezem, hogy sem Bukarestben, sem Pozsonyban, sem Belgrádban, még legmerészebb álmaikban sem gondoltak arra, hogy egykor majd a budapesti magyar kormány segít nekik a 19. században megálmodott egységes nemzetállam megvalósításában. Amivel azonban az Orbán-rezsim nem számol, hogy az a határon túli magyar, aki nem akar a rendszer (új urainak) jobbágya lenni, már nem jön Magyarországra, még ha meg is szerzi az útlevelet. Aki ugyanis jár-kel a világban (nem turista és nem hivatalos látogató), az látja, hallja, érzékeli, tapasztalja: ma magyarként nincs nagyon mire büszkének lenni.
Hosszú távon ez az egyértelműen nemzet- és társadalomromboló orbáni politika nagyon kegyetlenül megbosszulja majd magát. Mert pontosan az a dinamikus, innovatív, a világban való mozgásba könnyen beletanuló, magát idegen környezetben is könnyebben feltaláló, világszemléletében nyitottabb (20 és 50 közötti) társadalmi réteg megy el, amely nélkül minden társadalom törvényszerűen visszafejlődik, lecsúszik, marginalizálódik. Dőreség azt hinni, hogy mindez nem hat majd ki a gazdaságra. Az amúgy is kedvezőtlen demográfiai egyensúly óhatatlanul felborul. Egy olyan kivándorlási folyamat indul be, amely önmagát generálja (az elmentek vonzzák a még itthon levőket); és lassan-lassan minden leépül. Az oktatás erőszakos leépítése hatalmi módszerekkel, „nemzeti-keresztény” agymosodává való átalakítása ezt a folyamatot óhatatlanul felgyorsítja. Azért kell olyan sokat beszélni hitről és erkölcsről, mert csak a vak nem látja, hogy ez az, ami a legjobban hiányzik, éppen a »nemzeti-keresztény« uralkodó rétegben.”